|
A Taiji Quan szakosztályt Windisch Míra Shia-shang irányításával 2001-ben alapította meg egyesületünk, amit 2005-ben Molnár Hajnalka Jiao-lian vett át, és lett a szakosztály vezetője, edzője.
A Taiji Quan szakosztály célja nem a versenyeztetés, bemutatókon részvétel, vagy szereplés, hanem az egészség megőrzése és fejlesztése, valamint a lelki béke megteremtése, mint ahogy egy kínai szólás is tartja: aki a Taiji Quan-t gyakorolja, a gyermek lazaságára, vasegészségre és a lélek békéjére fog szert tenni.
Jin és Yang
A kínai metafizika szerint a világon minden a jin és a yang energiák kölcsönhatása. Maga a világegyetem is a jin és yang kölcsönhatásából eredő átalakulások eredménye. Ezt a kölcsönhatást hagyományosan a taiji ismert szimbóluma foglalja össze.
Ez az ábra a világegyetemről és a természeti törvényekről szóló hagyományos tanítások hatalmas mennyiségét sűríti magába. Ez a Tao, vagyis az út fogalmának egyik ábrázolása. A Taiji szimbóluma és a benne kódolt tanítások segítségével a dolgokat magasabb rendű értelműk szerint foghatjuk fel.
Taiji
A Taiji két szó összetétele: tai értelme „hatalmas”, a ji pedig „rendkívüli” vagy „végső” jelentésű. A Taiji tehát olyasmit jelent, mint „végső határ”, „legvégső ok”. Mindent magában foglaló értelmében pedig: az egész, a mindenség.
A tanítás alapja a természettel összhangban álló élet, a természeti törvények követése. Ezt a nézetet a jin – yang elmélete, valamint az öt elem tana foglalja össze, amelyek a világegyetem állandó alakzatairól és folytonos változásairól szóló tudást írják le.
A jin – yang elve szerint minden kapcsolat két ellentétes előjelű minőség közötti viszonyként létezik, amelyek feltételezik egymás létét, kölcsönösen függnek egymástól. Egyidejűleg segíti és fogja vissza egymást a két ellentétes minőség, ráadásul egyik a másikká változhat.
Quan
A Quan kínaiul: ököl, vagy tágabb értelemben, harcművészeti rendszer. A Taiji elméletére épülő harcművészet tehát a Taiji Quan, amelyet gyakran fordítanak úgy mint a „ legvégső mennyei ököl”. A Taiji Quan úgynevezett „belső” vagy „lágy” harcművészet, itt a legfontosabb a tudat és az energia szerepe, szemben a „külső” rendszerekkel, ahol az izomerő dominál. A Taiji alapjai tehát a jin – yang elméletére, az öt elem tanára, a Tao te king és a Ji – king tanításaira épülnek, amelyeket a gyakorlatba, azaz mozgásba ültettek át.
A lágy művészetek egységesek abban is, hogy céljuk nem csupán a legyőzhetetlen harcos, hanem a taoista eszménykép, a tökéletes, vagy igaz ember „kifejlesztése”. Ez az ember bölcs, kiegyensúlyozott, és erőlködés nélkül tud úrrá lenni az életben elékerült nehézségeken. Az „igaz ember” célját a természeti törvényszerűségek felismerésén, a harmónia megtalálásán és belső erőinek kifejlesztésén keresztül éri el.
Miért tanuljunk Taiji Quan-t?
„Taiji-t azért tanuljunk, hogy egészségesebbek és boldogabbak legyünk, azért mert egyszerűen jó.” - Duan mester
|
|
Jutasi Zsuzsanna Jiao-lian Taiji Quan szakosztályvezető
Kapcsolat:
Mobil: +36 30 210 1338 taijiquan@shaolintorokbalint.hu
Önéletrajz:
Edzések:
Helyszín: Törökbálint, MMMH Munkácsy Mihály Műv. Ház Időpont: szerda 19:00-21:00 Ruházat: nadrág, póló, cipő

|