Bemutatkozás | Edzések | Közeli egyesületek | Támogatóink

Bemutatkoznak a Törökbálinti Shaolinok

Egyesületünk Szász János Si-heng vezetésével 2001-ben alakult azzal a céllal, hogy a már öt éve működő Kung-fu csapatnak hivatalos hátteret biztosítson a további zavartalan fejlődéshez.

Azóta taglétszámunk több, mint 100 főre duzzadt, valamint négy szakosztályt alapítottunk. Egyesületünk nagyságából kitűnik, hogy a tizenötezer főt számláló városunkban milyen fontos szerepe van tevékenységünknek.

Egyesületünk fennállása óta számtalan Magyar Bajnokot, Világkupa-győztest illetve Világbajnokot tud felsorakoztatni tagjai között, akik több mint 350 éremmel, illetve kupával öregbítik jó hírnevünket.

Rendszeresen szervezünk egyesületi rendezvényeket, farsangi bált, télapó és Karácsonyi ünnepséget, kirándulásokat, bemutatókat, sőt még szemétszedő megmozdulásokat is.

Edzőtábort tartunk valamennyi évszakban, melyek közül a legkiemeltebb és legközkedveltebb a nyári edzőtáborunk, ahol egy héten keresztül tanítjuk és fejlesztjük növendékeinket.

In Memorian Kiss Attila Si-heng

Szász Jánosnak, mint egyesületünk elnökének tanára, mestere Kiss Attila Si-heng volt, aki a kung-fu tanításán túl egy olyan erkölcsi, gondolkodásbeli pluszt tudott neki megmutatni, aminek eredménye lett a harcművészeti körökben méltán ismert és híres Shaolin Törökbálint.

Kiss Attila 1971-ben született. 17 évesen Sifu Serfelek József-nél kezdte meg a kung-fu tanulását, majd 1993-tól kezdett el foglalkozni a Shaolin-nal Si-fu Robert Lyons tanítványaként.

1994-ben Shia-shang rangot szerzett, megkapta a "részeg" stílus tanulásának lehetőségét a Si-fu-tól, majd 1995-ben Si-tai (tanár) lett. 1997-ben a Los Angeles-ben és Mendozaban megrendezett VB-n első helyezést ért el a Magyar Shaolin csapattal. 1999. márciusában felavatták szerzetessé, majd októberben a budapesti VB-n a Shaolin csapattal ismét elsők lettek. Ezt követően kijutott Kínába a Shaolin Templomba, ami mindig is nagy álma volt.

Kiss Attila Si-heng 2000. júniusában autóbalesetben lelte halálát.

Részeg kung-fu a vezető stílusunk

Egyesületünk vezető stílusa a részeg kung-fu, mint ahogy logónk is mutatja, de ennek ellenére a részeg stílust kizárólag néhány kiválasztott tanítvány gyakorolhatja Törökbálinton, akik már bizonyították megbízhatóságukat és alkalmasságukat.

A részeg stílus a majomból alakult ki. A majmok a fákról lehullott rothadó gyümölcsöket ették, és ezektől az alkohol befolyása alá kerültek.

A részeg stílus lényege, hogy a támadót megtévessze, a dülöngéléssel és folytonos egyensúlyvesztéssel azt az illúziót keltve, hogy részeg és nem ura a mozdulatainak.

Az ellenféllel elhiteti, hogy könnyű dolga lesz a küzdelem során. A támadások elől eldülöngélve, elesve védekezik, majd pontos és gyors ellentámadásba lendül, miután újra visszatér a körkörös részeges mozgáshoz.

 

 

 


Elérhetőségek:

Törökbálinti Wushu és Shaolin
Kung-Fu Egyesület
2045 Törökbálint,
Széles u. 17/a
Telefon: +36 23 337 759
Fax: +36 23 510 359
Mobil: +36 70 204 4000
shaolin@shaolintorokbalint.hu

Egyesületi adatok:

Rövid név: TWSKE
Elnök: Szász János Ferenc
Alapítva: 2001. november 15.
Közhasznú egyesület 2004-től
Adószám: 18693520-1-13
Bankszámlaszám:                     65100118-11249618

Az egyesület szakosztályai:

SHAOLIN VERSENYSPORT
Vezető: Szász János Si-heng
Mobil: +36 70 204 4000
shaolin@shaolintorokbalint.hu

SHAOLIN UTÁNPÓTLÁS
Vezető: Major Sándor Jiao-lian
Mobil: +36 20 479 9506
utanpotlas@shaolintorokbalint.hu

TAIJI QUAN
Vezető: Jutasi Zsuzsa Jiao-lian
Mobil: +36 30 210 13 38
taijiquan@shaolintorokbalint.hu

FIGHT CLUB
Vezető: Lengyel Balázs Jiao-lian
Mobil: +36 70 426 37 31
fightclub@shaolintorokbalint.hu

WUSHU
Vezető: Hajdó József Jiao-lian
Mobil: +36 30 390 8941
wushu@shaolintorokbalint.hu

BEMUTATÓ ÉS
VERSENYSZERVEZÉS
Vezető: Major Sándor Jiao-lian
Mobil: +36 20 479 9506
bemutato@shaolintorokbalint.hu

 

« vissza a kezdőlapra
©2008 Törökbálint Wushu és Shaolin Kung Fu Egyesület | webdesign: FINEWEB server hosting és programozás: Hegylakó Kft.